2017. március 2., csütörtök

Bubu ügynök 2 éves

2017. március 2.
A tavasz második napja, a mi Bubunk 2 éves születésnapja.
Mintha tegnap lett volna, hogy elmentünk érte Kulcsra. Az egész család, gyerekestül.
Csoda nyugodt kis kutyus volt, végig aludta az utat. A parkolóban, ahol kiszálltunk egy frissítésre, szépen jött pórázon, pisilt, kakilt és szaladgált. Aztán vissza a kocsiba és alvás hazáig. És utána 3 napig, mint akit megcsípett a cecelégy...
3nap után  magához tért és azzal vége is lett minden jónak.
Felébredt és 1 éves koráig nem tudta bepótolni azt a 3 napot, amit átaludt.
De hát ez a múlt és erről már írogattam eleget.
Szóval férfi lett a mi kis Komiszunkból. Nagyon szeretni való kutyaférfiúvá vált.
Tele bájjal, kedvességgel, bújással, szeretettel, játékkal és harcias szenvedéllyel.
Szép, igen arányos kutyus, hatalmas nemezesedő bundival.
76 cm magas és kb. 55 - 60 kg. lehet, ezt sajnos nem tudom, csak találomra, ahogy a mellső lábaival
rámnehezedik. Napi 1kg 20 deka husit eszik, csirke, kacsa, liba belsőség, marha belsőség, nyuszi comb és szarvas nyesedék a menüválaszték nálunk. Imádja ezen kívül a sárgarépát, céklát, karalábét,
almát és káposzta torzsát.
Tulajdonképpen házőrzőnek hoztuk, de igazi családtag lett belőle.
Nagyon szeret a lakásban pihenni, de ha kimegyek, azonnal pattan  legmélyebb álmából, nélküle nem mehetek ki. De ha bemegyek, akkor az neki is jár, úgy gondolja, mert ráül az ajtóra, sőt még be is kopog, ha nem nyitok neki időben ajtót.
Utálja a nagy szelet, a mennydörgéstől, petárdától nagyon fél, de egyéb nagy zajoktól nem rémül meg.
Ha házőrzésről van szó, senki nem ugathat bele az ő dolgába, egyik kutyának sem tűri hogy belekontárkodjon, azonnal rende utasítja őket.
Az én kutyáim délután  esznek, 5 óra körül, utána bejöhetnek pihenni. Este 8 órakor kezdődik a műszak Boginak, akkor kiviszem őket (Bogit, Jankát és Diót), sétálok velük 2 kertkört, majd  elhangzik a jó éjszakát és abból már tudja Bubu mester és Janka, hogy reggel találkozunk legközelebb. Dió és  Saci, a 2 öreg,  , ők visszajönnek a házba.
Reggel fél hétkor kimennek a kicsik és fél nyolckor bejönnek a fiatalokkal, ezzel elkezdődik  a nap, nagy közös örömködés közepette.
Ez egy jól bevált menetrend, ritkán borul csak fel, de van olyan is persze.
Mivel a kutyáim családtagok, szabadon élnek, az egész terület az övék is. Nincsenek merev szabályok, ha be akarnak jönni velem, beöhetnek, ha ki akarnak menni, kimehetnek. Persze így extrém sokat kell takarítani, de valamit valamiért.
De most már talán itt a tavasz, sokat lehetünk kint, jókat játszunk és lehet dolgozni, amit nagyon szeret, állandóan láb alatt van, nagyon nagyon kíváncsi és persze mindennek a közepébe fekszik bele.
A séta a mindene, ha meghallja a pórázcsat csörgését, már nem lehet vele bírni, teljesen megvadul.
Sajnos ritkán megyünk ki, mert 4 kutyával már  nem merek egyedül kimenni. Így aztán marad a kerti
hancúr.
Nagyon aggódtam az elején, hogy fogok bírni egy komondorral, mert mindenkitől azt hallottam, hogy nem lesz baj, ha jó keményen fogom. De hogy az mit  jelent....? Hát saját káromon megtanultam, azóta nincs gondom, imádjuk egymást. Soha többé nem lenne másik fajta kutyám, ha újra születnék, csak komondor, de minimum 2.
És akkor itt egy kis videó a reggeli szülinapi hancúr partiról Jankával Dió asszisztálásával.


https://www.youtube.com/channel/UCq_SMl5OBVrxuzcyEhpdXzw


                                                        Hancúr utáni közös rötyögés


na jó, lehet pihenni, kijátszottuk magunkat




                                               Boldog szülinapot Bogi Bubu!!!!!!!!!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése