Vallomás

Imádom a gazdáimat. Mind. 

A picurit, akit Domi néven emlegetnek, csak messziről szabad, nem engednek hozzá közel, mert fél tőlem, pedig én igazán nem akarom bántani, csak nagyon nagyon meg akarom mutatni neki, mennyire szeretném szeretni. (Na jó, ezt kissé még mindig vehemensen teszem, de én még  így tudok szeretni.) Ez kicsit elszomorít, de anyukája (Linda nevű gazdi) mindig kedvesen tart vissza, hát én is próbálom fegyelmezni magam.

Linda nevű gazdit is nagyon szeretem, mindig van hozzám kedves szava meg játszik is velem, de inkább a kertben lévő fura szagú házban van sokat -  valami malacháznak hívják - így kevés ideje van rám.

De igazán a Mami nevű gazdiért vagyok oda. Ahova megy én megyek utána, ha a házba megy én rá akarom törni az ajtót, mert MINDIG VELE AKAROK LENNI!

 Nem értem, ezt ő miért nem gondolja így, hiszen mikor együtt vagyunk, mindig bizonygatom, mennyire szeretem. Rágom, ahol érem, belebújok és minden porcikámmal hozzá akarok érni, hogy érezze, mennyire vágyom a szeretetére és mennyire sok szeretet adásra vagyok képes.
Ha ás a kertben én vele ások, ha ültet én is bújok a gödörbe, ha fűrészel, én is rágom a fát, hogy gyorsabban haladjon, szóval mindig vele vagyok!

Sok finom étellel kényeztet, néha különlegesen jó szagú csontokat is kapunk tőle, ez extra kényeztetés ám!

Az is gyakori, hogy madzagra köt úgy sétál velem és számomra teljesen idétlen dolgokra próbál rávenni ( megáll, ül, marad, gyere), de az ő kedvéért megteszem, mert szeretem. Nagyon.
Ha mérges ( ilyenkor Kulcsi Komisznak szólít) és kiabál velem, az nem áll jól neki, azt nem is akarom érteni, ezt szerencsére hamar észreveszi. Olyankor mellém guggol és halkan beszél hozzám. Na, azt imádom, akkor bármit kérhet, azonnal megteszem neki. 

Szeretem a falkatársaimat is, csak nem értem, miért menekülnek előlem, ha játszani akarok velük. Lehet, hogy az a 25 kiló külonbség zavarja őket? Ugyan már....

Szóval azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy Domi nevű gazdi engem választott.

Szeretek itt élni, remélem mindegyik gazdimnak lesz türelme kivárni, míg megkomolyodok. Nem tudom, ez mikor fog bekövetkezni, de nagyon igyekszem!

Feszült, nyálcsorgós vigyázülésben várjuk a vacsit Dióval, a Mami gazdi az ablakból kukkol minket. Gyere mááár!

Oktober 2, Bogi 7 hónapos

Ez elmúlt hónapban némileg  panaszkodtam a 6 hónapos Buburól írván.

Nos, meg kell mondjam, nagyot változott a világ.

Mint a legyező szirmai, úgy nyílt ki Bogi értelme. 

Lehet, hogy az éteren keresztül eljutott a lelkéig az előző bejegyzésem ( nemkutyások, nem kinevetni!) vagy Csaba ( tenyésztő) küldött mentálisan valami ejnye bejnyét, de Bogi már már jó kutya.

A nem szabad parancsot azonnal értelmezi, már a gyere ide sem hagyja hidegen és amúgy nagyon nagyon szeretetre méltó.

Igazi haspók. A kajáért még arra is képes, hogy azonnal földhöz vágja a hátsóját ( ül parancs...), főleg ha nasiosztásra kerül a sor. Nincs nála engedelmesebb kutya olyankor.

A hangoskodásra nem reagál, de ha szépen, kedvesen kérem, szinte mindent megcsinál. És ez nekem nem esik nehezemre.:-) 

Persze, tudom elfogult vagyok, de még mindig biztos vagyok benne, hogy ő a legszebb 7 hónapos komondor. 

A nagy, gyönyörű, busa feje, a testalkata, a járása, a fantasztikusan szép bundája, a nevetése, a csibészsége, a semmit nem bánok meg, hiába szidsz le nézése, az egész lénye.

Alig várom a reggelt, hogy kimenjek hozzájuk, mert azt az örömet, ahogy odabújik és elmondja, de jó hogy itt vagy gazdi!, semmivel sem cserélném el.

Tudom,a neheze még hátravan, hamarosan kezdődik a kamaszkor, de most az az érzésem, hogy vele könnyen veszem majd azt az akadályt is.

Úgy legyen!